Sok dolog, kevés idő

Szép napot Mindenkinek!

Jól eltűntem. Nem, nem azért, mert álomfeladásba kezdtem, sőt. Szimplán annyira sok volt mostanában a feladat, hogy azt sem tudtam, merre vagyok arccal. Hogy őszinte legyek, még most sem vagyok teljesen képbe, de alakulok. 

Ez azonban így nem jó. A sok-sok dolog közé be kell (be akarom!!!) passzírozni az írást is. Mindenképp. És most az időátszervezéssel foglalatoskodom.

Hogy mi is történt az elmúlt időszakban, amiért hanyagoltam az írást? Hát hol is kezdjem?

Családi dolgok, egy rövid lebetegedés, orvos-hegyek, ünnepek, kötelességek, és még sorolhatnám. Igazából annyi minden, hogy volt olyan nap, amikor elindultunk életem lovagjával reggel negyed 7-kor, este 9-re haza is értünk sity-suty... És utána maximum annyit tudtam volna írni, hogy blablahmshdilsvdualazdm... Azt meg inkább nem.

Bevallom, kicsit el is keseredtem, mert a kéziratomról semmi hír. Ez persze nem jelent semmit, nem azt mondom, hogy ez tragédia, csak az író mindig reménykedik. Szurkol, hogy valaki lát valamit a művében, hogy megszeretgeti, ahogy ő maga tette, hogy belép a világába és boldogan lesz a részese. Én most még ezt nem érzem, de nem adom fel akkor sem. Ebben a témában hajthatatlan vagyok. Nem érdekel, mi lesz, a könyvemet a polcokra fogom juttatni. Nem akarok az az ember lenni, aki elengedi a saját világa kezét. Hiszem, hogy tetszene az olvasóknak. És ezt be is akarom bizonyítani.

Hogy van-e B-tervem? Hogy a viharba ne lenne! B, C, D, E, X, Y... van itt minden. Nem érdekel, mi lesz, az érdekel, hogy megvalósuljon az álom. :)

Nem panaszkodom. Még mindig hihetetlenül szerencsésnek tartom magam. Még mindig. És tudom, hogy ez a szerencse kitart mellettem mindörökké, ahogy a szeretteim is. Tudom, hogy vannak, akik nálam sokkal de sokkal rosszabb helyzetben vannak. Minden életkörülményem kellemesebb, mint bárki másé. És én mindezért hálás vagyok. Elmondhatatlanul hálás. El sem tudja képzelni senki sem, mennyien vannak mellettem, és mennyi támogatást kapok. Olyan jó érzés! :) Mindig nagyon hálás vagyok értük, nekik, mindenkinek. 

Ma eljutottam odáig - nem kevés idő után - hogy befejeztem a tizenkilencedik fejezetet. :) Olyan remek érzés. :) Épp ezért a következő kis részletet ajánlom ma Nektek: 

"- Zorga, fejezd be! – kiáltotta az ajtó fedezékéből Jasmine. – Életre, te ütődött, már a kilincs is felforrt! Hagyd abba!

- Vele kellett volna lennem! – hörögte a kecskeszakállas virkoliki dühtől rekedten.

Valójában a „dühödt” szó a legkevésbé sem fedte a valóságot. Amit ő érzett, az a fékezhetetlen, tomboló, pusztító haraggal lehetett egyenértékű.

- Nem tehettél volna semmit! – csattant fel Nate a folyosóról. – Nem mehettél volna vele! Ben sem mehetett! Ez Anzen saját küldetése volt, és…

- És lehet, hogy nem éli túl! – őrjöngött Zorga. Az éjjeli szekrényen tárolt mobiltelefont, amivel olyan nagyon remélte, hogy beszélhet Anzennel, megolvadt, csupán egy nagy, nyúlós paca maradt a helyén.

- A Tudók mindent meg fognak tenni érte! – győzködte J, immáron legalább huszadjára- Zorga, amint lehet, Ben, vagy Vroen ír, és…

- Hazamegyek! – dörrent Zorga. – Most!

A folyosón pár pillanatig néma csend volt, majd Zorga legnagyobb meglepetésére Nate belépett a felhevült szobába. A férfira a pólója szinte azonnal rátapadt, bőrét ellepte a veríték.

- Rendben van, pajtás, indulj! – mondta a szőke virkoliki kedvesen. – Én megértelek. Csomagolj, és hajrá!

Zorga annyira meglepődött, hogy érezte, testéből elszáll a forróság.

Nate továbbra is mosolygott. –Az egyik autót is elviheted.

Ahogy elszállt, úgy tért vissza a virkoliki lelkébe a harag. – De én nem tudom vezetni azt a borzalmat!"

A fejezet címe: Tomboló düh. :) Szerintem ez alapján is mondható, hogy illik a történethez. :) 

Zorga vajon hazamegy? Vagy marad? Esetleg megtanul vezetni? 

Meglátjuk. :) 

Én küzdök. :) 

Szurkoljatok! :)