Egy kis Katyvasz

Kedves Olvasóim! 

Remélem, csodásan alakul a hétvégétek! Nekem jól alakul, bár sajna, kicsit magányosan. De legalább hasznosan töltöttem az időmet! :) A tavaszi takarítás készen van, a ruhák, cipők frissek, illatosak, sütöttem tavaszi tepsis csirkét (saját elnevezés, egyszerű, egy kis gasztrobloggerkedés: karikára vágott krumpli a tepsibe, arra karikára vágott hagyma és hosszában vágott répa, majd a csirkemellek, só, bors, oregánó, majoranna, fokhagyma. Fóliázva be a tepsibe, és sütni, amíg jónak nem érzitek, majd a fólia le és megszórni sajttal. Ennyi. Egyszerű, és fincsi), sütöttem sütit, szóval háziasszonykodtam. :) Jó volt, de mindent megtettem, hogy tegnap végezzek, mert ma PIHENNI akarok. Szuper érzés kicsit feladatok nélkül lenni. Ma semmivel sem akarok sietni, ki akarok kapcsolni, írok, lazulok, olvasok, stb. Kikapcs. Zen. Lazulás. IGEEEN!

Meséltem a Varázslatos világ című bejegyzésemben, hogy olvasok egy Rowling-életrajzot. Már befejeztem, és nagyon sokat segített nekem. Egyrészt megtanultam, hogy a precizitás igenis nagyon fontos. Ennek köszönhetően eldöntöttem, hogy újra elolvasom majd az Az elvesztett gyermekek című regényemet, és javítani fogok rajta, ahol úgy érzem, hogy szükséges. Azt szeretném, ha a történetem minél több olvasót magával tudna ragadni. Remélem, sikerül.

Azt is megtanultam, hogy írni csak szenvedéllyel szabad, és az álmokban igenis hinni kell. Semmi sem állíthat meg, ha hiszel az álmodban. Az én álmom az, hogy valóságom is tündérmese lehessen. És tudjátok, mit? Fél lábbal már megvalósult. :) 

Így, a pihenős vasárnap alkalmából készültem Nektek egy kis olvasnivalóval. :) A mai napon nagy örömmel mutatom be Nektek az egyik novellámat, a Katyvaszt! :) Ez a művemet leginkább azért írtam, hogy nevessetek. Néha nem kell mindenképpen tanulság, vagy mondanivaló egy műhöz. Inkább csak annyi, hogy mosolyogjatok. :) A nevetés a legjobb gyógyszer, a legpihentetőbb csoda. Én például imádok jókat kacarászni. És nagyon szeretem, ha megnevettethetek másokat.

Remélem, ma Titeket is nevetésre bírhatlak!

Csodás napot mindenkinek, jó olvasást! :) 

Katyvasz

Basszus, basszus, basszus!

Joanne tüdeje majd’ kettérepedt a nagy futástól.

Kukk sötét volt, azt sem tudta, merre fut. És vajon mégis mit keres New York-ban?!

- Fuss, Jo-Jo, rohanj már! – üvöltött fel Alec, az árnyvadász, aki mellette rohant. Joanne-nak fogalma sem volt, miért hallgat erre a fura kölyökre… de nem mert kérdezni. Ha most nem figyel a légzésére, akkor biztos, hogy kidől, és akkor megeszik ezek a fura, nyálkás szörnyek.

Nem sokkal később egy szűk sikátorban találta magát. Körbenézett, és megállt. A falnak dőlt, folyt róla a víz, lihegett. – Mi az ördög történik?

Alec, a fekete hajú árnyvadász mellé lépett. – Jo-Jo, szedd össze magad, még sokat kell futnunk az Intézetig…

- Ne nevezz már így! – lihegte a nő. – A hócipőm ki van ezzel a Jo-Jo-zással! Honnan ismersz egyáltalán? Igazából azt sem tudom, ki az ördög vagy te?

- Nem az ördög vagyok, sokkal inkább az egyik Ördögnek nevezhető démon veje. A nevem Alec Lightwood és Magnus Bane férje vagyok…

Joanne összeráncolta a homlokát. – A Magnus férfinévnek tűnik…

- Igen, meleg vagyok – biccentett komoran a fiú. – Árnyvadász vagyok, ahogy te is. Most démonok üldöznek minket, és…

- Na, várjál csak egy kicsit, fiacskám! – Joanne mérgesen rászegezte a mutatóujját a fiúra. – A nemi identitásod nem érdekel. De én Joanne Rowling, és írónő vagyok, nem pedig árnyakban vadászó…

- Árnyvadász vagy, Jo! – mordult rá Alec. – Gondolom, beverted a fejed – egy érdekes, pálcaszerű valamit adott a nőnek. – Itt van ez, ha túl közel kerül hozzád egy démon, tedd, amit az ösztönöd diktál, érted? És most futás tovább!

Alec elindult, Jo pedig követte. Futás közben a fura fegyvert nézegette.

Hm… Ez valami álom, az már tuti… Valami alternatív Potter-világ lenne?

Földöntúli hörgést hallott a háta mögül. Mikor hátra pillantott, látta, hogy egy sokfejű, ronda, szem nélküli, ellenben sokfogú lény kúszott utánuk hihetetlen sebességgel.

Hogy tud egy óriáskukac ilyen gyors lenni?!

- Jo, használd a fegyvert! – kiáltott Alec.

A nő rémülten elkezdett suhintani. – Stupor!

- Te meg mi a fenét csinálsz?!

- Varázsolok!

- Meg vagy húzatva?! – a fiú hangja szinte hisztérikusan csengett. – Ez egy szeráfpenge! Mondd ki a nevét, aztán döfd át a fejét!

Jo elkerekedett szemmel meredt az előtte futó kölyök tarkójára – És honnan tudjam, mi a neve? Nekem nem mutatkozott be, nagyokos!

- Michael a neve, mondd ki! – Alec hangja szinte már hisztérikusan csengett.

Jo nézegette pár pillanatig a fegyverét, majd elüvöltötte magát Michael a neve, most mondom!, mire a pálcához hasonló fegyverből ragyogó fénysugár tört elő.

- Mi ez, patrónus? – kérdezte döbbenten, ám továbbra sem mert megállni. – Nem tudom, mi volt a vacsora, de este hat után komolyan nem falok soha többé…

- Már megint össze-vissza beszélsz! – üvöltött Alec. – Találd el a dög fejét! Már mindjárt ott vagyunk az Intézetnél!

Az vajon egy diliház? Csak az lehet…

Jo koncentrálni próbált, majd célzott, és… nem talált.

A nő felvisított, ahogy az óriáskukac is. Alec hátranézett, majd rémült tekintettel még gyorsabban kezdett rohanni. – Gyere, már csak pár perc és védve leszünk!

Jo elesett. A szíve a torkában dobogott. Mielőtt a gigantikus giliszta elkaphatta volna, talpra szökkent és hihetetlen sebességgel rohant a nagy palota szerű építményhez.

Fuss Jo, fuss… Vagy kukackaja leszel… Fel fogsz ébredni! Fel kell ébredned!

Alec és ő fej-fej mellett loholtak a hatalmas giliszta elől. Már majdnem az ajtónál voltak. Egy hatalmas, fafaragással díszített ajtónál… Egyre közelebb és közelebb értek. Már a lépcsőn szaladtak felfelé…

Aztán…

Piros és zöld szikrák csapódtak a falba. Fülsüketítő sikoltások, furcsa, rémisztő morgások, hörgések, és vérfagyasztó… hideg…

Cassie el sem tudta képzelni, vajon hol lehet. Furcsa, fekete köpenyes figurák szaladgáltak fel-és alá, és olyanokat hadováltak, mint… Abrak a kebabra?

Mi ez, egy elfuserált étterem-buli?

- Cassie! – egy fakó szőke, távolba meredő lány integetett neki. – Gyere! Gyere már, meg kell keresnünk Neville-t és Ginnyt is!

- Hát te meg ki vagy? – kérdezte döbbenten a nő.

A szőke lány pár pillanatig fürkészőn figyelte, majd elé lépett. – Mi van veled? Eltaláltak egy Exmemorian-nal? Luna vagyok. Luna Lovegood.

- És hol vagyunk?

Luna felsóhajtott. – Ha sokáig csinálod ezt, hamarosan egy akromantula hasában, vagy egy dementor szájában a lelkünkkel… Gyere már! Keressük meg Neville-t!

Cassie követte a lányt. Már sejtette, hol van, de akkor sem értett semmit.

Még csak nem is Harry Pottert olvastam este…

Egy szó nélkül követte a lányt, aki egy falra rögzített szőnyeg mögötti titkos átjáró felé irányította. A szőnyeg mellett egy vörös hajú hulla feküdt. Cassie szeme elkerekedett. – Ez… ez itt…

- Fred – felelt bánatosan Luna. – Igen, ő az. – folytatták az utat. A kastély egy másik szintjén lyukadtak ki, és meg is találták Ginnyt és Neville-t… de nem örültek neki túlzottan.

Egy halom vérfarkas állta körbe őket, és dementorok szálltak a fejük felett. Cassie szívén eluralkodott a bánat. – Most mit csináljunk, most mit csináljunk? – ezt hangosan, nem kicsit hisztérikusan sikerült kiadnia önmagából.

- Hogyhogy mit? – szegezte neki a kérdést Neville – Használd a pálcád!

Cassie a zsebébe nyúlt, és megdöbbent, mert egy fa pálcát fogott meg. Rámeredt a bűvös ketyerére, majd elkiáltotta magát. – Raziel!

Síri csend…

Némaság… A vérfarkasok megdöbbenve várták a hatást.

Miért érzem azt, hogy ez nem úgy működik, mint egy szeráf-penge?

- Te… - kezdte Ginny – te… te mégis mit…

- Valószínűleg eltalálta egy felejtés- átok – mondta roppant diplomatikusan Luna. – Nézd, Cassie, így kell! Stupor!  - eltalált egy vérfarkast, aki azonnal kábultan esett össze.

- Vagy így – lelkesedett Ginny – Expecto Patronum! – pálcájából meseszép paripa lövellt a mennyezet felé, és tartotta távol tőlük a hideg, feketecsuklyás lényeket.

- Gyere, Cassie, segíts nekünk! – kiáltotta Neville, majd ő is ilyen-olyan átkokat szórt az egyre bátrabban előre törő ellenfelekre.

Judith Rumelt vagy, ez pedig egy nagyon fura álom… Judith Rumelt vagy, ez pedig egy nagyon fura álom…

- Cassie, gyere már!

- Egy pillanat! – mutatóujjával a rejtett ajtó felé mutatott, ahonnan Lunával érkezett, majd fejvesztve beszaladt a sötétbe. Néhány átok utána röppent, de szerencsére egy sem találta el, és egyre fagyosabb lett körülötte a levegő. Hátrapillantott és egy fekete csuhás lény suhogott a nyomában.

Gondolj valami szépre, ez van a könyvben… Túlélem, az hűha, de jó lesz! Igeeen, ez lesz az a szép gondolat, amire vágytam, juhú, hidd is el, különben ez baromi ciki lesz…

Suhintott egyet a pálcával, de nagyon halovány kis szikrák potyogtak ki belőle.

Hát… Ez a nagyon ciki…

Lélekszakadva robogott tovább, már látta a kijáratot. Ha odáig elér, talán lesz, aki segíthet neki. A dementor felé dobta a pálcáját, jobb ötlete nem lévén.

Túl fogom élni – dalolta magában – Túl fogom élni!

Hátrapillantott. A közte és a dementor közötti távolság folyamatosan csökkent.

Meg fogok halni – hisztérikussá vált a dal. – Meg fogok halni…

A fény a sötét alagút végén egyre élesebb lett, ahogy a földöntúli hörgés is a háta mögött. Még gyorsabban rohant.

És ekkor…

George elképzelni sem tudta, vajon hol lehet. Egy halom furcsa jelmezbe öltözött lény rohangált körülötte fegyverek csattantak hol egymásnak, hol páncélnak, hol pedig… komolyan koponyáknak?

A férfi fegyvertelen volt, és nem értette, milyen film forgatására csöppenhetett be.

A Trónok harcát Európában forgatják… mikor jöttem én ide? Mit szívtam én este?

Egy ronda pofájú lény rontott felé. Lándzsája volt, amit egyenesen neki szegezett. George nyugtatóan felemelte kezeit. – Nyugodj meg, fiam, én nem szerepelek ebben a…

Ekkor elé ugrott egy hosszú hajú, páncélba öltözött férfi, és fejbe szúrta a lényt.

Hát ez meg ki? Loras Tyrell?

A férfi megfordult, és megragadta George grabancát. Úgy húzta magával, mint egy neveletlen kölyköt, aki rosszkor, rossz helyen játszott.

- Te meg mi a…

- Háború van, öregember! – kiáltott rá a férfi. – Fegyvertelenül az orkok közé mész?

- Ki az öreg?!

Becibálta a kapun, majd otthagyta. – Gimli! – kiáltotta el magát a férfi. – Segíts az apónak!

Ki az apó?

Pár pillanat múlva egy páncélba bújt, hosszú szakállú törpe lépett mellé és ráncigálta meg a férfi ingét. – Gyere, papóka!

- Miért véneztek ennyire engem?! – hőbörgött a férfi. – Úgy nézel ki, mint aki jóval öregebb nálam!

- Bocsánat – felelt a törp, kicsit sem megbánó hangon. – Kövess, felmegyünk a várfalra! Mi a neved?

- George.

- Fura neved van…

- Tényleg, GIMLI? Tényleg?!

A törp csak mordult, és kőlépcsőkön mászott fel. George követte. Felmentek egy ősrégi várfal tetejére. George zsebre tett kézzel figyelte a furcsa jelenetet.

Páncélos, hosszú hajú, hegyes fülű lények nyilazták a várat ostromló – most már George tudta – orkokat.

Egy szőke harcos lépett oda hozzájuk. Némán végigmérte Georgot. – Érdekes vagy – jegyezte meg közönyösen. – Háború van. Nem maskara kellene rád, hanem páncél.

- Nem háborúra készültem – sóhajtott George.

- Az én nevem Zöld lomb Legolas. Tünde vagyok. Te ki vagy?

- George.

- Érdekes a neved.

- Legolas…

- Igen?

- Legolas mondja, hogy a George furcsa név?!- a férfi kezdett kiborulni. – Hol vagyok? Mi van itt? Mi ez az egész?

Legolas és Gimli összenézett, majd rá. – Bocsánat, de megyünk vissza harcolni. – mondta a törp komoran. – Legolas eddig nyerésre áll és ez nem maradhat így. Ragadj fegyvert és nyilazd le a dögöket – mutatott a mélybe, majd távoztak.

George felkapott a földről egy lándzsát, és eldobta. Elég szánalmasan repült a fegyver. Remegve zúgott le, és csak a nyele vágott kupán egy ellenfelet.

- Keményítsd meg a karod, apóka! – kiáltott Gomli – ez nagyon gyenge volt!

Legolas odadobott neki egy íjat és egy tegezt. – Próbáld ezzel!

George próbálta kihúzni az ideget az íjon, ám az szinte meg sem mozdult.

Ez de ciki…

Ekkor hatalmas robbanás rezegtette meg a talajt a lábuk alatt.

- FUTÁS!!! – üvöltött Gimli – Várfalat elhagyni!

Tülekedés és hangzavar lett. George-ot magával sodorta a tömeg. Lesuhant a lépcsőkön, majd a harc közepébe keveredett. Orkok voltak mindenütt. Egy ki is szemelte magának. Felé rohant, közben ezt kiabálta: - Hús! Húúús!

Basszus, ki kell józanodnom!

Futásnak eredt… Egy ajtót látott... Szélsebesen rohant felé…

És ekkor…

Hatalmas tapsvihar…

Éljenzés…

Fülsértő zene…

Kacagás…

Jo kinyitotta a szemeit. A földön feküdt. A hasán. Megpróbált felállni, de a lábai teljesen erőtlenek voltak…

Cassie a hátán elterülve feküdt. Úgy érzete magát, mint egy felborított teknősbéka…

George kiterülve a földög feküdt, mint egy hatalmas palacsinta.

- Jó estét, ez itt a Katyvasz, a legújabb valóság-és fantáziaműsor íróknak! – hallottak mindhárman egy férfihangot. – Ransom Riggs vagyok, a mai adás műsorvezetője! Ma három írót szedtünk ki az ágyából és vittünk el egy idegen világba. J.K.Rowlingot, Cassandra Clare-t és George R.R. Martint! Tapsoljuk meg a híres alkotókat!

Hatalmas tapsvihar és éljenzés következett. A három író rémülten és döbbenten figyelte az eseményeket.

- Mi történt? – kérdezte döbbenten Jo, mikor Ransom felsegítette.

- Egy fantáziával megspékelt játékba csöppentetek! – nevetett a férfi, és már ment is Cassandra-hoz. – Mindegyikőtöket egy másik író világába tettük. Te, Jo, Cassie világába kerültél. Ő pedig a tiedbe. George viszont – mondta, közben felsegítette a férfit is – Tolkien egyik csatájába keveredett.

- Adjatok egy cigit! – mordult George. – Adjatok egy cigit most és azonnal!

A közönség hangosan nevetett.

Jo és Cassie egymásra meredtek. Egyszerre mutattak egymásra és kiáltottak fel – HOGY A FRANCBA JUTOTT ESZEDBE ILYEN?!

A közönség hahotázott és tapsolt. – Hagyjátok abba! – kiáltott rájuk George. – Ez nem vicces! Engem lefurázott egy hegyes fülű, meg egy törp!

- Engem meg megkergetett egy hatalmas giliszta! – tört ki Rowling.

- Nem téged kergetett egy dementor! – fakadt ki Cassandra Clare.

Ransom hangosan nevetett. – Ugyan srácok, ez csak egy játék! Öröm volt nézni titeket! – a közönségre nézett. – Nos, hölgyeim és uraim, a mai műsor véget ért…

A három áldozatul esett író összenézett. Pontosan tudták, hogy mind ugyanazt tervezik.

Egy… - mutatta Jo.

- … de ne aggódjatok, jövő héten is lesz három áldozatunk…

Kettő… - biccentett Cassie.

- … addig is, nézzétek meg a videót az eheti három áldozatunkról a honlapunkon! Legyen szép napotok, Ransom Riggs voltam, fantáziára fel!

- HÁROM! – kiáltott George, majd a három író szinte egy emberként mozogva rávetette magát a műsorvezetőre.

Remélem, tetszett a művem! :) 

Kellemes hétvégét Mindenkinek!

N.W.A.