A költő azt gondolta, hogy...

Kedves Nagy Világ!

Tegnap volt a Költők Világnapja, ami egy érdekes emléket hozott felszínre. Az iskolai irodalomórákat. Nem tudom, ki, hogyan élte meg ezeket a negyvenöt perceket, de én szenvedélyes rajongója voltam az irodalomnak. Leginkább a Nyugatos költőkért dobbant a szívem. Babits Mihályt még mindig az egyik legnagyobb magyar írónak/költőnek tartom (egyik örök kedvencem tőle a Gólyakalifa, amit az egyik legzseniálisabb magyar műnek tartok, amit sajnos kevesen ismernek). 

Biztos emlékeztek a jobbnál jobb vers-és novellaelemző órákra, amikor szinte minden második mondatunk úgy kezdődött, hogy "a költő itt azt akarta mondani, hogy..." vagy "a költő arra gondolt, hogy...". Én is így kezdtem. 

Azonban nagyon sok küzdelem árán megtanultam, hogy ez nem helyes. Egyrészt az érettségi miatt is le kellett erről szoknom, másrészt mert legyünk őszinték - Honnan tudnánk, hogy mikor mire gondolt a költő/író? 

A kedvenc példám: Anyám tyúkja. Mondjon nekem bárki bármit, szerintem amikor Petőfi megírta ezt a verset, szimplán be volt rúgva, mint az állat. És nem tudok elvonatkoztatni ettől. 

Vagy József Attila Mama című verse. Ha engem kérdeztek, valójában nem egy drámai anya-hiányoló vers, hanem egy egyszerű hiszti, amiért Anyu nem az ő pici fiával foglalkozott, hanem a munkájával. 

Ady Endre: Föl-földobott kő...  Mondhat nekem bárki amit akar, szerintem egy hirtelen ihletet adott az a bizonyos kavics. 

Régen imádtam verseket elemezni, de rá kellett jönnöm, hogy ez egy nagyon nagy hiba volt - nem az a lényeg, mit akar mondani az író, vagy a költő. Az a lényeg, amit leírt. 

Most őszintén, George R.R. Martin Tűz és Jég dala című könyvsorozatát hogy elemeznénk? Vajon mire gondolhatott az író, amikor a királynő és a fivére összefeküdtek? Szerintem arra, hogy ez viszi előre a történetet. 

Vagy Cassandra Clare amikor brutális nyálkás démonok akarnak árnyvadász fiatalokat zabálni? Fokozni kell az izgalmat. 

A legjobb példa mégis talán a híres, és bámulatos író, Stephen King, aki megírta a Cujot, és nem is emlékezett rá (köszönhetően a drog-és alkoholproblémáinak). 

Nem azt akarom mondani, hogy egyes verseknek, regényeknek nincs mondanivalójuk. "Hass, alkoss, gyarapíts, és a haza fényre derül" - minden magyar ismeri, és tudja, mit jelent. Ars poeticák sorát hozhatnám fel még példának. Rengeteg olyan mű van, amin utána igenis el kell gondolkodni. De nem a keletkezésén. A tartalmán. 

A mai novelláknál, regényeknél is látom, hogy sokan túlagyalják a dolgokat. Mit miért mertünk papírra vetni? Elárulom, van, hogy nem tudjuk! Nekem van olyan történetem, amivel az emberek szívéhez szeretnék szólni, mint például a Mikor jön egy angyal című művem, ami arra tanít, hogy ha teszel a világért, te magad is felemelkedhetsz. 

De ott van például a Becsap(ód)ás. Ne próbáljunk meg értelmet kinyerni belőle, hiszen semmi értelmesre nem lehet következtetni. Az, hogy dühből írtam egy indulatnovellát, nem azt jelenti, hogy én magam bárkit élvezettel felboncolnék. Sőt, akár hiszitek akár nem, egy bogarat nem vagyok képes összenyomni. Inkább kidobom az ablakon. 

Az elvesztett gyermekek című regényemben sok-sok olyan dolgot leírok, ami jelentéssel bír, ez vitathatatlan. Mégis, sok dolog van, ami egyáltalán nem ilyen. Az például, hogy a suttogók hogyan néznek ki, jelentéktelen - olyannak írtam le őket, hogy én tudjak tőlük félni. Alapból a hideg ráz a zombiktól, naná, hogy akkor a legrémesebb lények a könyvemben azok lesznek. :) 

Vagy ott van Antrell. Tagadhatatlan, hogy egy bizonyos ember adta az ötletet, amit feltupírozva megalkottam a regényem tökéletes főgonoszát, de tudom, hogy ilyen rémes tetteket senki sem tenne meg. Azért lett olyan, amilyen, mert a könyvem ezt igényelte. Én pedig megalkottam. 

Én szeretném megkérni az olvasóimat, akiket nagyon nagy becsben tartok, hogy NE agyalják túl a történetem hátulról támadó mondanivalóit! Azt szeretném, hogy amikor olvastok, engedjetek a fantáziának. Ne arra koncentráljatok, hogy ezzel-azzal én mit akarok mondani, hanem arra, hogy miután elolvastátok, TI mit éreztek! Mit gondoltok? Hogyan viszonyultok a folytatáshoz? A novelláim esetében milyen érzést vált ki a történet befejezése. Ne engem keressetek feltétlenül a műveimben. Találjátok meg bennük MAGATOKAT! Én tudom, hogy nekem mit jelentenek a novelláim és az első kész regényem. És nektek? 

Ha más szemmel nézitek a könyveket, tehát a SAJÁTOTOKKAL, én úgy érzem, sokkal jobban megszeretitek az olvasást. Higgyetek nekem. Tapasztalat. 

Tisztelettel adózva a kedvenc magyar író/költőmnek, egy Babits verssel búcsúzom tőletek ma: 

Babits Mihály 

Free Trade

Komoly édes dombok muzsikája! Szerte

hang, szín, zamat, illat, simogatás verte

muzsika! Öt érzék ezer muzsikája!

Komoly édes dombok muzsikája! Fáj a

lélek, ha felétek remegve, a lármás

emberi hálókba veri szegény szárnyát,

melyekbe befonva frivol ádáz jajjal

komoly édes dombok muzsikája, nem hall!

Óh jaj, Magyarország! Titeket is össze

vagdalna az Ember, határba kötözne,

ha lehetne - de ti, komoly édes dombok

muzsikája, örök derüben borongtok

ködötök alatt, mely testvére a fénynek:

Ki vetne határt a sugárnak, a szélnek?

illatnak és színnek? neked, komoly édes

dombok muzsikája, te szerte beszédes?!

Ki szól a viharnak?: »Itt a vonal: állj meg!«

Ilyeneknek nincs őr, se sorompó. Ámen.

Nevet a föld rajtad, bús vámok igája!

Zenélj, komoly édes dombok muzsikája!

Csodás napot Nektek!

N.W.A.