Séta az erdőben (novella)

Szép napot Mindenkinek!

Ahogy azt a Facebook-oldalamon is írtam, most gyakorlásba kezdtem. :) Mivel most nincs sok időm a regényemmel foglalkozni, kókányolni pedig nem szeretnék, olyan gyakorlatokat csinálok, amik szinten tartanak.
Mindenhol azt olvasni, hogy olvasson, aki írni akar, minél többet. Én igyekszem. És az jutott eszembe, hogy az olvasott történetek alapján rövidebb novellákat írok - próbálgatom, hogy megy-e. :) Több témába is beleláthatok is, és ezek legalább akkora kihívást jelentenek, mint maga a regényírás. :)
Jelenleg W. Bruce Camerontól olvasom az Egy kutya hazatér című regényt, ez alapján készült a saját novellám, amihez kiskutyámat használtam fel, mint főhős.
Na, de ne is beszéljek tovább, nemde? Átadom a stafétát kedvencemnek.

Jó olvasást nektek!

Séta az erdőben

Na, végre! Végre idő van! Már nagyon mehetnék… Vár az erdő, a szagok, a móka, a játék! És pisilnem is kell… Végre megyünk sétálni!

Gazdi leakasztotta a helyéről a pórázt és a hámot. Klikk. Csatt.

- Jól van, kiskutyám, maradj! – mondta Gazdi, és megsimogatta a fejemet. Én csóválom a farkam, de maradok. A Maradj! egy olyan lecke, amit minden nap többször is használunk, és, ha ügyes vagyok, akkor jó kutya vagyok. Szeretek jó kutya lenni.

Gazdi felöltözött, és felöltöztette a legkisebb családtagot is. Ő nemrég van velünk. Bár járni nem tud, van neki egy gurulós izéje, amit úgy hívnak, hogy babakocsi. Abban jön velünk. Sosem hagyjuk itthon. Nem is baj, szeretem, és azt is szeretem, hogy velünk van. Vigyáznom kell rá.

- Kész vagyunk, mehetünk!- Gazdi kinyitja az ajtót, és én már fogom is a pórázom, és futok lefelé a lépcsőn. Az alsó szomszéd kutya, Henry már nincs itthon. Xanny pedig már hazajött… Futok tovább. A földszinti kutya, akivel nem játszhatok, még itthon van. Ő mindig később sétál.

Gazdi és PiciGazdi utolérnek. Gazdi egy ajtó mögül elővarázsolja a babakocsit. PiciGazdi sírni kezd, amikor Gazdi beleteszi. Sokáig azt hittem, azért, mert fáj neki, de kiderült, hogy semmi hasonlóról sincs szó.

- Semmi baj – mondja az apróságnak a gazdám, miközben betakargatja. Ő nem szaladgál ide-oda, ahogy én, úgyhogy biztos fázni fog. – Elmegyünk sétálni. Minden rendben van.

Úgy tűnik, tényleg minden rendben, mert amint kimegyünk a házból, PiciGazdi csendben marad. Én pedig beszívom a friss levegőt…

Mennyi szag, és illat! Mindenekelőtt leguggolok pisilni, de utána ráébredek, mennyi minden változott meg a legutóbbi sétánk óta. Nem ugyanazok a madarak vannak itt, nem ugyanazok a bogarak zümmögnek… Hű, mennyi új szag! Oh, érzem, Eddie itt járt, üzent, hogy kimennek a rétre. Egy kölyökkutya is üzent: Itt vagyok, új vagyok, mindenkivel játszani akarok! Szuper, lesz még egy kis mitugrász, akit megregulázhatok… Ez meg mi? Macska pisi?

Az orrom csak úgy bizsereg az új szagoktól, pedig még csak most indultunk el!

Gazdi megfogta a pórázt. – Jól van, irány az erdő.

Útnak indulunk. Csak a járdán szabad sétálnom. Ha lemegyek az úttestre, akkor mindig leszidnak, és rossz kutya vagyok. Nem szeretek rossz kutya lenni… inkább szót fogadok. Az úttestre csak Gazdiékkal együtt mehetek, amikor átmegyünk valahová… például az erdőhöz is át kell mennünk. Az erdő a legcsodálatosabb hely a világon!

- Ül! – hangzott a vezényszó, miután megérkeztünk a kedvenc ösvényünk elejéhez, és én ültem. Nagyon csóválom a farkam, mert nagyon izgulok. Hallottam azt a bizonyos csatt-ot, amikor Gazdi leveszi rólam a pórázt. Mondania sem kellett, maradtam. Jó kutya vagyok, tudom, mit akar a gazdám. Igazam volt. – Jó kutya vagy! – mondtam! – Mehetsz!

Ez a legjobb! Szabadon az erdőben! Ha mehetek, akkor enyém a világ, enyém az erdő, minden szag, minden! Enyém az összes lehullott falevél, az összes elszáradt bot, az összes fa tövét lepisilhetem, és bármelyik bokor mellett elvégezhetem a dolgomat. Miután megtettem, és Gazdi jön összeszedni, folytatom a felfedezést. Az orrom majd’ felrobban az illat kavalkádtól. Szimatolok itt is, ott is, építem fel a világomat az információk alapján. Itt egy elszáradt falevél… ott egy kis kutyapisi… nem ismerem a tulajdonost… ez nem kutya kaka, fúj… hú, itt meg egy kis szemét lapul az avarban! Nem nyúlhatok hozzá, de amíg a gazdám nem veszi észre, megszimatolom. Nem eszem meg. Akkor nagyon rossz kutya lennék, ami rosszabb a rossz kutyánál.

Ott repül egy bogár! Elkapom! Jé, egy pillangó! Várj csak meg! Ah, hiába, ő tud repülni… Na, mindegy, felkapok egy botot, játszok inkább azzal! Hoppá, hoppá, meg akar szökni! Nem is baj. Jön a kedvenc kanyarom, ami után Gazdi előveszi a babakocsi aljából a labdámat, meg a dobót, amivel messzire tudja hajítani, és csak ennyit mond: - Figyelj! – csóválom a farkam, le sem veszem Gazdiról a szemem. Figyelek. Ő pedig eldobja a labdát.

Futok, rohanok a labda után, mintha az életem múlna rajta. Pattan egyet a földön, én felugrok, és már meg is van! Nagyon büszkén viszem vissza a gazdámnak megmutatni, hogy bizony megtaláltam, hiába dobta el. Ő megsimogatja a fejem, és azt mondja, ügyes kutya vagyok. Az ügyes kutya legalább olyan szuper, mint a jó kutya. És én mindkettő vagyok! Kis játék után (és jó pár Tedd már le a labdát! után) leteszem a játékomat, Gazdi pedig újra eldobja. Hol előre, hol hátra dobja, nekem mindegy, én loholok utána, és minden alkalommal büszkén hozom vissza a zsákmányt. Boldogan futok bármennyit a finom illatú falevelek között.

Az ösvény végén Gazdi elteszi a labdát. Nem baj… amúgy is elfáradtam kicsit. A lábaim már nem a régiek…

Futás! Jön a hempergős sarok! Már vetődöm is a fű, a falevelek és a por közé! Jól meghentergek a természet szagában, senki sem fog felismerni ezek után! Miután végeztem, megrázom magam, és csatlakozom embertársaimhoz. Gazdi mindig nevet az előadásomon, szerinte ilyenkor bohóc vagyok. Nem tudom, mi az, de jól érzem magam, szóval lehetek akár az is.

Tovább sétálunk. A fáknak egyre inkább ősz szaga van, és én ezt nagyon szeretem. Kevesebb madár is kezd csiripelni ilyenkor a fákon… Persze a galambok nem tűnnek el, de ők nem is dalolnak, és amúgy is csak arra jók, hogy megkergessem őket.

Néha jön egy-egy futó, vagy biciklis is. Gazdi szerint ilyenkor nem szabad útban lenni, úgyhogy mindig magához hív és azt mondja, ül. Ülök. Megvárom, hogy elmenjenek, majd megyek tovább. Van olyan is, hogy ismerős kutyák jönnek szembe. Eddie, Dominó, Maximus, Sziszi és Mázli… bárki… Ezt nagyon szeretem! Olyankor összeszagolunk, játszunk, és van, hogy ők csatlakoznak hozzánk, vagy mi hozzájuk. Szokott olyan is lenni, hogy olyan kutyával találkozunk, akit még nem ismerek. Van, akikkel összebarátkozunk, van, akivel nem. Néhányukat a saját gazdijaik még ismerkedés előtt elhívnak, és nem barátkozhatok velük… hm… biztos félelmetes vagyok!

Amikor végigérünk, az erdőn, hazamegyünk. Gazdi felcsatolja a pórázt, és együtt sétálunk. Ha találok új szagokat (márpedig mindig találok), akkor ellenőrzöm őket. A ház előtt pedig, ha vannak galambok, elűzöm őket! Hiszen én vagyok a galambok réme!

Gazdi a séta végén újra leveszi rólam a pórázt, és felmegyünk a lépcsőn az otthonunkba. Ez egy szuper séta volt! Kérem a nasimat, és a pihenést, aztán jöhet a következő séta…

Remélem, tetszett a kis őszi sétánk. :)

Szép napot Mindenkinek!

N.W.A.