Nőügyek

Kedves Olvasók! 

Előre bocsátom, nem fog mindenkinek tetszeni a bejegyzésem. Ezért előre is elnézést kérek, tegnap este azonban megfogalmazódott bennem ez a dolog, és úgy döntöttem, hogy le kell írnom. Mindenkinek ki kell állnia a saját véleménye mellett. Nem kívánok befolyásolni senkit, azonban, ha elolvassátok a bejegyzésemet, őszintén remélem, hogy elgondolkodtok rajta. Nem biztos, hogy rátok igaz mindez, mégis, körülöttetek valaki biztos hasonló cipőben jár. 

Például magassarkúban. 

Én is szoktam. 

Gondolom - ezt az írásaimból már lekövetkeztettétek - NŐ vagyok. 

Ezt a NŐ szót nem véletlenül írtam nagybetűkkel. A NŐ nem egy használati tárgy, nem egy idióta, hisztis liba. Ugyanúgy EMBER. 

Elmagyarázom, miért jött az ihlet ehhez a témához. 

Egyrészt tegnap írtam Az elvesztett gyermekek folytatásának nyolcadik fejezetét. És abban bizony szó esik a virkolikik úrnőjének fontosságáról, arról, hogy az ő fajuknál miért van komoly jelentősége a nőknek, stb. És miközben belemerültem ebbe a témába, rájöttem, hogy nem véletlenül van az (még, ha eleinte nem is volt szándékos), hogy a nők szerepe a világomban nagyon komoly. Nem csak azért, mert én nő vagyok. Magamat különösen sokra nem tartom (bár keményen küzdök az önbizalom fejlesztéssel, úgyhogy igyekszem ezen változtatni). Hanem azért, mert nagyon szeretném, ha végre elfelejtenénk a régi felfogást, miszerint a nő arra van, hogy megdugjuk, szüljön, főzzön, mosson, takarítson, kényeztesse a férfit, ja, és persze kussoljon. A világ rengeteget változott azóta, mikor ez érvényben volt. És szeretném, tényleg, őszintén szeretném, hogy az emberek ráébredjenek, a jelen nem érdemli meg, hogy hímsovinizmussal gyalázzuk meg. 

Félreértés ne essék, én elmondhatatlanul tudom tisztelni a férfiakat. Szigorúan azokat, akik méltók rá. Az alkoholista, családbántalmazó férfiakat akkor sem fogom tisztelni, ha szíjat hasítanak a hátamból. A drogos, és gyermekmolesztáló férfiakat, és az erőszaktevőket nem fogom tisztelni, akkor sem, ha élve megnyúznak. A hazug, rosszindulatú férfiaktól elfordulok, mert az én életemet nem gyalázhatja meg senki. 

Példának okáért az egyik kedvenc mondatomat pont egy férfi, maga Szabó Péter, motivációs előadó mondta: 

ÉN ÉLNI JÖTTEM A FÖLDRE, NEM LAKNI!

Én ebben hiszek. Minden ember élni jött. Minden ember! Nem csak a férfiak. A nők is. 

Visszatérve, én tényleg tisztelem a férfiakat, akik érdemesek rá. Tökéletes példa a párom, akiről már olyan sokat olvashattatok. Hihetetlenül okos, igazi családfőként viselkedik, mindent megtesz a boldogságunkért, és a jólétünkért. Mindenben partner, igazi lelki társ, és mindenben támogat engem. Nem háztartásbeli polcra tehető babának tart, hanem nőnek. Kikéri a véleményemet, és megfogadja a tanácsaimat. Segít nekem, és elmondja azt, amit gondol, arra is készen, hogy megbánt vele. És igenis, embernek tart. Ez egy hatalmas ajándék, igazi kincs (ahogy ő maga). Hiszem, hogy ha a világban több olyan férfi lenne, mint ő, jelentősen jobb élete lenne rengeteg családnak. Nagyon szerencsés embernek tartom magam miatta.

Nekem például apukám is gyakran próbálta a fejembe verni (nem szó szerint kell érteni), hogy a legnagyobb hibám az, hogy nőnek születtem. Szeret, tudom, de szerinte ez engem sok dologban meggátol. 

Nos, nem. Imádok nő lenni. Szeretem, hogy szép lehetek. Szeretem, hogy van eszem, és ez sok embert meglep (pont azért, mert nő vagyok). Szeretem, hogy azzal, hogy habókos vagyok, elterelem a figyelmet arról, hogy tudok komoly lenni. Példának okáért a regényem, Az elvesztett gyermekek minden ismerőst meglepett, aki elolvasta. Azt gondolták, én sose leszek képes egy ilyen könyvet megírni, ami ilyen "jó". 

Imádok csajosan öltözködni, de élvezem, hogy megtehetem, hogy a barátom mackónackójában megyek le kutyát sétáltatni, Ezt egy férfi ugyan megteheti fordított esetben, de rá lehet enyhe döbbenettel fognak nézni...

Szerettem, hogy bár nagyon imádtam a babákat, a fiúkkal remekül tudtam focizni, meg kosarazni gyerekként.

Szeretek nő lenni! 

A másik, ami miatt eszembe jutott a téma az, hogy bizony a hímsovinizmus sok általános dologba szőtte bele magát az életemben. Nem kell messzire mennem: munka és hivatás. 

Én egy irodában dolgozom. A főnököm igazi ennek a problémának a tökéletes megtestesítője. A nők mind hülyék, a srácoknak azonban állandóan csüng a szavain (egy percig nem bánom, én így megúszom a melóval járó gyomorideg jelentős részét). A fizetésünk jelentősen eltér. A srácoknak bizony magasabb. Egy fillért nem sajnálok tőlük, félre ne értsen senki, nagyon kérem! De az ilyenek bizony feltűnőek. És bizony a mi világunk (hitem szerint) fejlettebb annál, minthogy egy ilyet megengedjünk. 

Épp ezért én most épp munkát keresek (nem csak ezért, új irányt akarok adni az életemnek, hiszen még fiatal vagyok, tapasztalatra vágyom). 

Nem akarok női jogokért küzdő aktivista lenni, félre ne értsetek. Erre megvannak a tökéletes fórumok, és az olyan, nagy hanggal bíró hölgyek, mint például az egyik gyermekkori példaképem, a Hermione Granger-ként elhíresült Emma Watson. 

Nem várom, hogy igazat kapjanak az elképzeléseim. Azt sem, hogy ennek az egésznek nagy reklámja legyen. De szerintem az embereknek igenis egyenrangú félként kell gondolniuk egymásra, függetlenül a bőrszíntől, a testi-lelki fogyatékosságtól, a nemtől, a vallási és kultúrális különbségektől. Nem kell, hogy mindenkinek ugyanúgy szimpatikus legyen a buddhizmus, vagy a kereszténység, esetleg az afrikai vallások komplikált világa. De nem is szabad egymásra ráerőltetni. Ha például valaki csak azért nem beszél egy japán emberrel, mert "ferde a szeme" (sokat veszít ugyan, hiszen roppant érdekes emberek, és sok izgalmas dologról tudnak mesélni), ne tegye. De ne is mondjon róluk rosszat. 

Ugyanez áll a nők esetére. Ha valaki tényleg csak szaporodásra és táplálékkészítésre alkalmas egyénnek hiszi, inkább maradjon agglegény. Nem érdemes az otthon békéjét egyik fél számára sem tönkretennie. 

Természetesen tudom, hogy sok nő igen problémás. Nem is méltóak néhányan a nő szóra. A nő egy tiszteletre méltó egyén. Néhányan megakadnak a lány... szerűnél. Tudom, hogy nekünk, nőknek is van hova fejlődnünk. De hiszem, hogy ehhez nem kell más, csak bátorítás. 

Hogy miért nagy dolog nőnek lenni? Igazából engem egy olyan dolog varázsolt el benne, amit még meg sem tapasztaltam. Az anyai ösztön az, ami szerintem különösen tiszteletre méltó, és előre bocsátom, a regényeimben többször is lesz erről szó. Úgy érzem, hogy ez az a képesség, ami a nőt NŐvé teszi. Azok az anyukák, akiket én látok (többségükben) egy szempillantás alatt megváltoztak. A gyengédség és a vasmarokkal való védelem különös elegye teszi őket olyan csodálatossá. 

Nem tartom kevesebbre az apai ösztönöket sem! De én, mint mondtam, nő vagyok. Engem az anyai rész jobban mozgat, remélem, megértitek. :) 

Összefoglalva a mondandómat: 

Tegyük szebbé a világot, merjük elismerni egymás sikereit és merjük bátorítani egymást! Ne engedjünk annak, hogy egyikünk ilyen, vagy olyan, és legfőképp: ne tartsuk kevesebbre azokat, akik nőnek születtek. Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Az anya a család lelke. 

Hölgyeim, húzzátok ki magatokat, emeljétek fel a fejeteket, és valósítsátok meg álmaitokat!

Uraim, ne tartsatok kevesebbre minket! Támogassátok az elképzeléseinket, és meg fogtok lepődni, mire vagyunk képesek!

Csodás napot Nektek!

N.W.A.