Az elvesztett gyermekek - Második fejezet- A Virágváros kapujában (részlet)

Sziasztok! 

Most nagyon hálás vagyok, hogy olvasnivalót ígértem nektek! Olvassátok örömmel, lessetek be a virkolikikhez, lépjetek be boldogan a virágváros kapuján! ;) Az elvesztett gyermekek folytatása pont itt, pont most. :) 

Második fejezet

A Virágváros kapujában

„Halál mi volna szebb,

Mint hullajtani vért

Isteneink templomáért

És őseink hamvaiért?”

Thomas Babington Macaulay

J, Nate, Ben és Ryuuko Erdeer határába érkeztek. A három vérivó egy-egy lovon ült, J egy korom fekete kancán, a két társa egy-egy vörös csődörön. Ryuuko mellettük lépdelt.

A két fiú tátott szájjal meredt előre.

A virkolikik fővárosának egyetlen kapuja két hatalmas, sűrű lombozatú, vastag törzsű fa között lógó vastag, bütykös indák sorozata volt valójában.

- Csak azokat engedik át az indák, akiket a király beenged a kapun. – mondta komoran J. – A koronázási ceremónia keretein belül ezt a hatalmat is megkapja a király. Csak ő.

Odalépett az indákhoz, és a kezét az egyik nyirkos növényhez érintette.

Csodák csodájára az indák elkezdtek kivirágozni. Piros, kék, lila, sárga és rózsaszín szirmok nyíltak minden     kisebb bütyöknél, majd az indák, mint egy magától mozgó függöny, két oldalt összefonódtak, szabad utat engedve a négy belépni vágyónak.

- Srácok, íme fajtánk őshazája!

- Nagyon szép! – bólintott elismerően Nate, miközben áthaladt a kapun..

- Bámulatos! – hüledezett Ben. – De hol vannak az őrök?

J elmosolyodott. – Tudod, Erdeer védelme fajtánk minden egyes tagjától jön akarva-akaratlanul. Csak mi látjuk, csak mi érzékeljük ezt a helyet, mivel a mi energiáink óvják. A mi rezgéseink. Egy részünk mindig itt van.

- Kemény… Pedig még sose voltam itt… - mosolygott Ben. – És tényleg olyan, mintha itthon lennék… Nagyon furcsa…

- Ne keress magadnak házat, nem maradunk annyit – felelt flegmán Nate.

- És most mi lesz? – beszélt tovább Ben. – Bemegyünk a városba? Vagy mi fog történni?

- Ez nekem is meglepő – felelt komoran J, miközben leszállt a lováról. – Ilyenkor általában van fogadóbizottság. Legalábbis régebben volt, de azóta sok dolog változhatott… - A lány leguggolt farkasához. – Fedezz minket! Ha bármi van, szólj! – a halántékára mutatott. – Tudni fogom, mire gondolsz.

Adott egy puszit kedvence fejére, aki ezek után eltűnt a szemük elől. J felállt. – Nos… Itt maradunk, és várunk.

Ben körbenézett, majd leszállt a lováról.

- Hol vannak a…

- Az itt élők, Ben? – fejezte be mondatát J. – Hagyományőrzők. Még alszanak nagy valószínűséggel. Nem teljesen ment le a nap. Később már elkezdenek mozgolódni. – Jut eszembe! Mikor Vroenhez szóltok, a régi szóhasználat nagy valószínűséggel a javatokra lesz. A király még a népénél is hagyományőrzőbb. Mint érzitek, ez a hely az ősök földje, így a tárgyalások formája is többnyire ilyen. Ha van rá mód, hagyjátok, hogy én beszéljek. Talán hamarabb túl leszünk rajta…

A két fiú biccentett. Fegyvereiket még egyszer ellenőrizték, majd Nate is leszállt hátasáról, és a környéket szemlélte csendesen. Nem sokat látott. Pár kőház, amiknek ablakai elfüggönyözve, vagy zsaluval ellátva rejtették el a már csupán halovány napfényt.

Ekkor patkódobogásra lettek figyelmesek a szemközti kavicsos út irányából.

Négy hatalmas csődör érkezett, hátukon egy-egy virkolikivel. Mindegyikük arcát csuklya rejtette el a szemek elől.

- Örömmel köszöntelek benneteket Erdeer kapujában! – szólalt meg egy J számára fájdalmasan ismerős, mély hang.

A lány komoran leszállt paripájáról, és két társa elé lépett. – Arctalanokkal nem áll módunkban tárgyalni. Mutassátok meg magatokat, vagy távozunk földetekről.

- Ez a te földed is, Jas… - szólt ismét az ismerős hang, közben a legelöl lévő lovas lelökte csuklyáját.

Vroen volt az. Szeme macskaszemként ragyogott a napfényben, mint Halál ékköve. J gyomra öklömnyire zsugorodott a feszültségtől. Már olyan rég látta a férfit. Szinte semmit nem változott. Épp ezért magával ragadta, hogy újra láthatja… És rámosolygott? – Üdvözöllek itthon! – mondta a király.

A lány letérdelt fajtája vezetője előtt. Érzékelte, hogy háta mögött Nate és Ben is ugyanezt tették, bár vonakodva.

-Királyom, bemutatom neked csapatomat, Nathanielt, és Bennedict Wolfskin-t. Nate, Ben, ismerjétek meg Vroent Lindiumdall-t, a virkolikik királyát, elsőt és Halálig utolsót is ezen a néven, a virkolikik elsőszámú őrzőjét és törvényhozóját.

Vroen biccentett. – Üdvözöllek mindegyikőtöket! Bocsássatok meg, de lehet, hogy csak nem értettem. Nathanielnek nincs családneve?

- A családom neve csupán a családomé – szólt közbe Nate. – Nem az enyém.

A király kicsit értetlenül, de biccentett. – Legyen hát. Álljatok fel! – a hármas eleget tett a parancsnak, közben észrevették, hogy a király körüli három virkoliki harcos is levette a csuklyát, és láthatóvá vált az arcuk. - Ismerjétek meg a társaimat! Ő itt a jobbomon Zorga…

- Nyugi Nate, nekem sosem volt családnevem! – kacsintott az említett.

- Köszi, Zorga… A másik oldalon a vörös hajú ifjú…

- A nevem Anzen Pharrellin – hajolt meg a fiú, akár egy nemes. – Üdvözöllek titeket!

- A férfi pedig, aki épp leszáll a lóról, a bátyám, Liam Starenheart. Gondolom, nem üdvözölni akar – J kajánul elmosolyodott.

- Nincs a környéken virkoliki, aki üdvözölni akarna téged, áruló. – Liam hangja szinte érezhetően forrt a dühtől és a megvetéstől.

Jasmine azonban csak mosolygott tovább, pukedlizett és ennyit szólt – Köszönöm, a családi szeretet a legfontosabb…

- Nem vagy családtag!

- Elég lesz! – mordult fel Vroen! – Zorga, nyugtasd le Liamet, kérlek!

Zorga felmordult. – Miért mindig én kapom az ilyen feladatokat? – morgott a kecskeszakállas férfi, de lehuppant a lováról, és a hadvezér mellé lépett, kezét a férfi vállára tette fegyelmezően.

J kezdte elveszíteni a türelmét. Túl sok volt neki a sok ismerős arc. Egyedül Anzennel nem találkozott még, csupán családneve volt ismerős számára. Egy roppant befolyásos, nemesi család sarja volt a fiú.

Megrázta magát, majd megszólalt:

- Királyom elmondanád, mégis miért hívattál? Elfelejtetted említeni a leveledben is…

Vroen komorsága meglepettséggé alakult. – Nem szokás a király szavába vágni. Gondolom, kopott az illemtudásod de a törvényeket…

- Száz év ide, vagy oda a száműzetésemből? Ne haragudj, ha nem hat meg. Ellenben jobban viselem, ha tudom, mit akarnak tőlem fajtársaim. Különösképp, ha rólad van szó.

Vroen megköszörülte torkát. – Legyen hát. Gondolom, emlékszel arra, hogy a fajok vezetőinek az egyik legkiemelkedőbb feladata a Hosszú Békeidő fenntartása.

- Tudom. Az én feladatom is ez. A magam módján.

- Hazug ribanc! – kiáltott fel Liam. Üvöltése már-már egy oroszlánéval vetekedett. Zorga két kezével a férfi mellkasát kulcsolta át, és igyekezett minden erejével visszatartani. Haragja fékezhetetlennek bizonyult húgával szemben. – Gyilkos vagy!

- Egész pontosan bérgyilkos, de ne akadjunk fenn a részleteken… Több jót cselekedtem a világért, mint te valaha...

- Nem vagy se több, se jobb, mint…

- ELÉG LESZ! – Vroen szakította félbe a testvéri szópárbajt. – Zorga, nem azt mondtam, hogy nyugtasd le?!

A nevén szólított felmordult. – Otthon hagytam a nyugi bogyót…

- Liam! Menj, és őrködj! Biztosítsd a terepet! A nép nem kell, hogy zavargásokra ébredjen.

A férfi duzzogva indult el. Még látni lehetett, hogy gyűlölködő tekintettel visszanézett vérrokonára, végül mégis elnyelte az éjszaka kezdeti sötétsége.

Vroen visszanézett a nőre, ki egykoron jegyese volt, és mellette észrevette, hogy társa, a szőke hajú fiú most engedte csak el kardja markolatát.

– Fogd vissza a kutyádat, Jasmine! Nem tűröm, ha fenyegetik a bajtársaimat!

A lány meglepetten nézett a királyra. Hol láthatja Ryuukot? – Parancsolsz?

- A családnév nélküli barátod…

- Ó! – J elmosolyodott. – Sajnálom, felség, de nem idomítható fajta. Pedig esküszöm, megpróbáltam – sajnálat szikrája sem arckifejezésében, sem hangjában nem volt észrevehető.

Vroen simogatni kezdte lova nyakát. – Folytatnám mellesleg! – mivel mindenki csendben maradt, ismét megszólalt. – A Béke fenntartása nehezebb, mint az elképzelhető ép ésszel. A fajok közti háború eddig is pengeélen táncolt, de most úgy néz ki, a penge is eltűnik. A háború rövid időn belül kirobban, és tudod, mit jelenthet ez…  - J-re pillantott. A lány állta a tekintetét. - Az éji lények lassan ezer éve ölik egymást Élet háta mögött, és ez már-már el is fogadható, hisz ösztöneink rabjai vagyunk – tekintete ismét találkozott a lányéval. Pár pillanatig kiélvezte ezt, majd tovább fűzte története fonalát. – Azonban egymás meglopására eddig példa nem volt.

- Lopás? – J meglepődött. – Ki lopott volna a virkolikiktől?

- Komolyan mondom, ha még egyszer beleszólsz a mondandómba, savat nyeletek veled!

Vroen végleg elveszítette a türelmét. Haragja megsemmisítőnek bizonyult. – Amíg nem engedem. Mindenki befogja hatalmas száját, aki mégsem, fejét veszíti!

A légy zümmögése is hallható volt ezek után. A király kicsit még várt, majd folytatta. – Az, amit elloptak, valójában nem egy tárgy. Egy élőlény.

J Meglepődött.

Ben keze lelkesen a magasba lendült, mintha kisiskolás módjára jelentkezne.

– Igen…?

- Milyen lény a kis aranyos? Sárkány? Jeti? Mumus…. – A folytatásban Nate akadályozta meg, azzal, hogy befogta a száját.

- Nagyon jó a kérdés! – bólintott Vroen.

Még egyszer J-re nézett. Most hosszabban állták egymás tekintetét. Vroen szakította meg a kontaktust. Lehajtott fejjel csak ennyit mondott: - Jas… kérlek, találd meg a fiamat!

Ha tetszett, akkor olvasd el az Az elvesztett gyermekek című művem első hat fejezetét, vagy légy türelmes, egy hét múlva jön egy újabb részlet! :) 

Legyen csodás hétvégétek!

N.W.A.