Új lendülettel

Drága Olvasóim! 

Remélem, a hétvége a pihenés és a tavasz csodáinak kihasználásával telt mindenkinél! 

Nekem ez a két nap most leginkább önbizalmi témákra próbált fényt deríteni. :) 

Jártam a kutyámmal a közeli erdőben, és réten, olvastam, és önbizalmat növeltem. Szerencsére ebben a barátok és a család is mindig rengeteget segít, amiért mindig hihetetlenül hálás leszek nekik! 

Az alap probléma első körben az volt, hogy kicsit elvesztettem a hitemet. Leginkább önmagamban. Ez ahhoz vezetett, hogy elszállt minden ihletem. Máris mesélem, mi törpént. :) 

Múlt héten kaptam egy elutasító levelet az egyik könyvkiadótól, mert ők nem foglalkoznak elsőkönyves szerzőkkel.

Aztán - talán emlékeztek - meséltem, hogy jelentkezek egy novellapályázatra (Becsapódás). A művem sajnos nem leközölhető egy ilyen magazinban. Ezt mondjuk teljesen megértem! Sajnos néha én is indulatból írok és az ilyen történeteim valóban "vadak. 

Sajnos eluralkodott rajtam a tipikus "írói pánik". A mi van, ha mégsem kerül ki a könyvem, mi van, ha nem tetszik senkinek, mi van, ha utálják majd, mi van, ha ez az egész hülye ötlet volt és még sorolhatnám. 

Azt tudnotok kell, hogy az önbizalom-építés nálam teljesen tudatos - tudniillik nincs sok belőle. Szándékosan fejlesztem magamban, el akarom hinni azt, hogy minden úgy alakul, ahogy én szeretném, mert képes vagyok rá. Alig egy év alatt megírtam egy regényt, hát ez szerintem mindent igazol! :) 

Tényleg borzalmasan éreztem magam. De rá kellett ébrednem, hogy ez nem így megy. Ahogy a kedvesem is mondta: "Még csak egy nagyon hosszú út elején vagy. Türelmesnek kell lenned."

A kedvesem egy nagyon okos ember. Rengeteget segít nekem minden nap és mindent megtesz, hogy támogassa az álmom megvalósulását, és engem. Ezért örökké hálás leszek neki!

És ismét igaza volt. Iszonyatosan az elején vagyok mindennek. Még csak éppen megszáradt a tinta az Az elvesztett gyermekek című regényemen. 

Rengeteget kell még küzdenem azért, hogy megvalósuljon az álom. A nagy kérdés az, hogy hajlandó leszek-e erre. 

Ekkor eszembe jutott az, ahogy a kedvesem azzal hívott fel, hogy "Hová tűnt a farkas? Hol a farkas???", meg az, hogy a két legjobbabbab barátnőm azért szurkol, hogy J és Nate együtt legyenek, míg a másik legjobbam meg pont annak, hogy inkább J és Vroen legyenek egy pár. Eszembe jutnak a kérdések, amiket feltesznek, a húgom, aki már lassan húsz üzenetet írt, hogy küldjem már át neki a kéziratot, és két barátosné is, akik olvassák az első hat fejezetet, és mindketten azt mondták: végre valami új!

És rá kellett jönnöm: akármi is történik, én bizony jó úton járok. Nem érdekel, hogy mi a kiadók véleménye. Valójában... nem érdekel, kinek hogy tetszik. Nekem már most teljesült egy álmom: elkápráztattam a szeretteimet. És ez nekem nagyon fontos.

Tehát nem lépek le az ösvényről. Küzdök, amíg csak kell. A könyveim egy nap sikeresek lesznek, és igenis MINDENKI hallani fog róluk. Hogy az után kinek mi lesz a véleménye, az saját szíve ügye lesz. De én igenis végigjárom az utamat. Mert ez nekem nagyon fontos. Erre vágyom évek óta. 

Érdekes, hogy Sors úgy hozta, hogy pont tegnap találtam egy önéletrajzi könyvet az én legnagyobb írói példaképemről. Minél előbb beszerzem, és természetesen megosztom majd Veletek is a tapasztalataimat, most azonban - mint azt minden hétfőn megteszem - el kell kezdenem megtervezni a heti írással kapcsolatos stratégiáimat. Amint az is meg lesz, természetesen szívesen mesélek majd róla. :) 

Zárásként kiemelnék még valakit, aki hatalmas lendületet ad nekem minden áldott nap. Immáron négy éve minden pillanatban velem van, és mindenben támogat, meghallgat, és sosem beszél vissza, nem gúnyolódik... Igazi mókamester, és sokszor ő adja az ihletet az íráshoz. Nem tagadom, hogy Ryuukot ő személyesíti meg, az örök hűségével és szeretetével. :) Csak, sajnos nem olvassa el sosem a könyvemet... de hozott nekem labdát, miközben írtam. ;) 

A mi kis törpefarkasunk: 

Legyen csodálatos hetetek!

N.W.A.