Prológus - Sors, Élet és Halál meséje

Az Az elvesztett gyermekek prológusa bemutatja azt, hogy miben különbözik a mi világunk és az, amiről a könyvem szól. Természetesen a világ eredetéről is szó van benne és arról, hogy Élet és Halál csókja mennyi mindent változtatott meg...

A prológust elejétől a végéig feltöltöm, ez nem hosszú mese. De szerintem tetszeni fog. :) 

Jó szórakozást, kellemes olvasást! 

Prológus

Sors, Élet és Halál meséje

           

Mindenki tanult valamit a minket körülölelő világról és annak eredetéről. Születésünktől elmúlásunkig tapasztalunk olyan dolgokat, amikben lehet, hogy nem is hiszünk, és talán épp ezért észre sem vesszük a körülöttünk zajló, egyértelmű, de elménk gátjainak köszönhetően számunkra mégis érthetetlen tényeket.

Mi van, ha a világ mégsem úgy született, ahogyan azt elmesélték? Mi van, ha mindaz, amit eddig tanultunk, csupán egy illúzió, amit azért tápláltak belénk, hogy biztonságban érezzük magunkat? És vajon kell-e nekünk az ilyen védelem az igazságtól? És a meséktől?

Az emberek három szót tartottak meg az Ősi Legendákból: sors, élet, és halál. Pontosabban: Sors, Élet, és Halál.

Ők ugyanis valóban léteznek.

Elmesélem a történetük kezdetét…

Egykoron, még a Föld születése előtt a világ egy hatalmas sötét valami, s mégis semmi sem volt. Egyetlen egy dolog élt ekkor – őt hívták Sorsnak.

Sors nem körbeírható. Sors nem elmesélhető. Ő a minden, és a semmi. És eljött a pillanat, amikor ráébredt, hogy unatkozik egyedül.

Ekkor megalkotta a Földet, majd Életet és Halált, a világ első két angyalát.

Élet csodás volt, meseszép, szerény, vidám női alak, ki melegséggel töltött el mindent. Sors neki ajándékozta a Napot, és azt mondta, tegye széppé a Földet.

Életnek nem kellett kétszer mondani – hegyeket, fákat, tengereket, patakokat teremtett, állatokkal tarkította a világot, mik úsztak a tengerben, a hegyekben bújtak, vagy épp repültek magasra, a felhők közé.

Halál ezzel szemben hihetetlen erővel megáldott férfi angyal volt, ki a Holdat kapta ajándékba, feladata pedig a vad, pusztulást okozó dolgok megalkotása volt.

A sötét angyal villámlást, özönvizet adott a Földnek, és az éjszaka sötétjében megbújó ragadozókat, kik mindent megesznek, ami gyengébb náluk.

Sors elégedett volt, nem úgy, mint két angyala. Élet és Halál minden nap kétszer láthatta egymást – napkelte és napnyugta idején. Halál szíve olyankor majd’ megszakadt. Látta egyetlen szerelmét, kit fájdalommal töltött el a pusztítás, mégis, az ő teremtményeit is szerette. A férfi szerelme idővel teljesen elfogadta mindezt a rombolást, és mintha érzelmeket táplált volna Halál irányába.

Sors ezt azonban nem viselte el. Nem ez volt a célja. Éppen ezért, hogy jobban lekösse angyalai figyelmét, megteremtette az embereket.

Mindketten új feladatokat kaptak: Élet az élőket őrizte, Halál pedig az elmúltakat kísérte át a túlvilágra.

Ahogy telt az idő, egyre több dolguk volt, ám Halál nem tudta feledni érzelmeit. Mivel ráébredt, Élet szereti az embereket, megajándékozta őket esővel, széllel, hullócsillagokkal, s mikor a Nap felkelt, az angyal boldogan nyugtázta, hogy kegyeltjei boldogságukat lelik az éjszakában is.

Végül Halál döntött. Elment Élethez, és szerelmet vallott neki. A nő pedig csókkal ajándékozta meg őt. Egyikük sem számolt azzal, hogy ez a csók nagyobb bajt is okozhat.

Csókjuk gyermekeket teremtett. Életre hasonlítóan szép, és Halálhoz hasonlatosan erős fiatal fiút és leányt, ám oly veszélyesek is voltak, mint atyjuk – gyilkos vágy ébredt bennük minden éjszaka.

Az angyalok féltek Sors haragjától, és a Földön rejtegették gyermekeiket, ám a teremtőjüket nem sikerült átverni. Sors haragra lobbant. Magához hívatta két teremtményét.

- Kihasználtátok jóhiszeműségemet, és megpróbáltatok átverni. Ezért büntetést kaptok. Hogy soha ne feledjétek, gyermekeitek élni fognak ugyan, de mégsem. Élet, te nem láthatod gyermekeid későbbi leszármazottait, a Nap fénye ugyanis szénné fogja égetni őket.

Élet szíve majd’ beleszakadt a fájdalomba. Halál mérhetetlenül sajnálta egyetlen szerelmét.

- Sors! Kérlek, ne őt büntesd! Had lássa gyermekeit!
- Mit mondtam, eldöntetett.

- Hát ne lássa unokáit, és ükunokáit! Add meg neki, hogy gyermekei sokáig élhessenek a Földön! Párszáz év, hát mi az nekünk? Büntess engem, de Élet nem érdemli ezt!

Sors átgondolta, amit Halál mondott. Megesett szíve Életen, aki még őt is el tudta bűvölni kedvességével és bájaival.

- Legyen hát! – felelt végül. – Gyermekeitek legyenek halhatatlanok! Mindaddig, míg fejüket nem veszítik. Ha fejük testüktől elválik, Halál a túlvilágra vezeti őket. Gyermekeitek leszármazottai azonban minél több generációt alapítanak, annál jobban érzékenyek lesznek a napfényre, míg végül hamuvá nem válnak, ha nem éjszaka jönnek elő. Élet büntetése továbbra is ez lesz. Halál! Te viszed a túlvilágra őket! Éjszaka lesznek éhesek, és csak a vér íze nyugtatja le őket. Végignézed, ahogy pusztítani vágynak, ahogy ölnek, és ahogy szenvednek! Nézd végig, és lásd, mit tettél. Minden éjjel nézd a kínt, amit okoztál a Földnek!

A két angyal elfogadta a büntetést. Gyermekeik legalább világuk részévé válhattak.

Később az emberek vérivóknak nevezték őket, és annyira féltek tőlük, hogy az ősi virkolikik – saját nyelvükön így hangzott e szó - mind büszkén viselték e nevet. 

Ahogy teltek az évek, évszázadok, Sors egyre jobban élvezte a vámpírok és emberek életét a Földön, ám pár száz év elteltével… Ez is unalmassá vált.

Így több fajt is megalkotott.

Az állatbőrbe bújtakat, kik nappal és éjszaka is járnak-kelnek a világban, és bár emberi formát öltöttek, azonban mind, ahogy betölti a felnőtt kort, egy adott állat alakját is képes felvenni. Az ösztöneik vezérlik őket, melyeket az állatoktól kaptak.

Életre keltek a tündérek is, kik az erdőkben bújtak meg és a növényeket őrizték. Sors talán rájuk volt a legbüszkébb, ők örökölték lginkább az ő jellemét.

A sok faj ellentéte sok nehézséget okozott a Földnek. Ám Sors pont ezt szerette – semmi unalom!

Ahogy teltek-múltak az évek, háborúk dúltak a fajok között, és sok-sok vér folyt ennek köszönhetően. Napjainkban, míg mi észre sem vesszük, talán pont a szemünk előtt is dúl a háború, hisz mindenki a saját igazában hisz, és sajátjaiért él. És Sors mindegyikünket terelget utunkon, hol jó, hol nekünk rossz irányban.

Ám ettől izgalmas a világ, nem?

Remélem, örömötöket leltétek benne!

Ha a folytatás is érdekel, az alábbi linken olvashatjátok el az első hat fejezetet!

Kellemes hétvégét Mindenkinek! 

N.W.A.