Szóval a könyvek...

Kedves Mindenki!

Elsősorban szeretném megköszönni mindenkinek, aki megtisztelt azzal, hogy elolvasta a Mikor jön egy angyal című novellámat! Remélem, a kis családias hangulatú énem is tetszik Nektek, és még többen olvassátok ezt a rövid mesét. 

Ugyebár, mint ezt már meséltem, ezt a Magyar Irodalmi Ház Bonts szárnyat!-novellapályázatára írtam, aminek a témája a születés. Ezt úgy értelmezhettük, ahogyan akarjuk. Én azt a részét fogtam meg a dolognak, hogy egy gyermek születése vajon milyen izgalmat vált ki a nagytesóból, a családból, és azt, hogy miközben Anyu épp vért izzad, és háromszázezerszer elmondja Apunak, hogy "gyűlöllekutállakmittettélvelemezértmeghalsz", addig mi történik Nagyinál. Nos, egy rövid mesemondás. Semmi extra. Egy egyszerű kis mese, amit nagymama mond az unokának, akinek kicsit el kell terelni a figyelmét az aggódásról, és közben egy kis tanulságot is illik táplálni friss és üde buksijába. Mi ez?

Alkoss, hogy szárnyalhass! :) 

Ezt a művemet azért szeretem igazán, mert Anyukámnak írtam főleg, és a testvéreimnek. Régen mindig azt gondoltam, hogy ők az én őrangyalaim. Most már tudom, hogy biztonságban vagyok, így ők az én angyalaim lettek, akik mindig szárnyalnak. Minden nap nagyon büszke vagyok rájuk és nagyon hálás vagyok értük. 

Részben nekik is köszönhető, hogy képes voltam befejezni az Az elvesztett gyermekek című regényemet, és ezt ezzel a novellámmal szerettem volna meghálálni nekik. Remélem, legalább olyan szeretettel olvassák, mint amilyennel írtam, és remélem, a Ti szívetekbe is költözik egy kis melegség a fantáziámnak köszönhetően! 

Természetesen a novellapályázatokra készülő műveim sora nem zárul ezzel, de most egy kis szünet következik, hogy az Az elvesztett gyermekek második kötetét is tudjam folytatni. Annyit elárulhatok, hogy a legközelebbi egy romantikus történet lesz, aminek a terveit már elkészítettem, és szerintem szép történet lesz. :) 

De előtte igenis a regényemmel szeretnék foglalkozni. :) Ma ennek neki is kezdek így, a délután folyamán. 

Na, mármost, talán emlékeztek, tegnap az Eseménysorozat, lendület, húha nevet viselő bejegyzésemben említettem, hogy jártam könyvesboltban. És elég sok érzelem kavargott bennem ott. Egyrészt felmerült bennem, hogy mennyire hálás vagyok, hogy a kedvesem biztosított lehetőséget, hogy kiéljem perverz könyvvásárlási mániámat (alapjában véve utálok shoppingolni, ez az egy olyan pénzköltési lehetőség van a kutya- és halcucc vásárlás mellett, ami megdobbantja a szívem, és amire szívesen költök). 

Aztán eszembe jutott, hogy te jó éj, egyáltalán melyiket vegyem meg? Mit akarok olvasni? Te jó ég, tudjátok, mennyi lehetőség van? El sem lehet mondani. Egyébként végül két novelláskötetet vettem, ami hiányzott Cassandra Clare- Történetek az Árnyvadász Akadémiáról-sorozatból, és két kutyás könyvet. :) Néha ki kell zökkenni a fantasy-világból. ;) 

Aztán jött a felismerés. Azokat a könyveket is emberek írták - olyanok, mint én. Egyszerű, hús-vér emberek. És nekik már sikerült! A boltokban megvehetem a műveiket, mert az övéik már a világ részei. 

Végül jött a cél: hamarosan az én könyveim is ott lesznek. Aztán az emberek otthonaiban, akik elolvassák és megszeretik. Mert nekik adhatok majd egy darabot magamból... a lelkemből. A könyveimen keresztül megismerhetnek engem, és a részüké válhatok. Ahogy például nekem is Rowling nagybecsű Harry Potter-sorozata. 

Rájöttem arra is, hogy sosem tudnám elmagyarázni, miért pont az írás mellett döntöttem. Sosem tanultam, sosem képeztek, az én műveim valójában szenvedélyből írt lélekdarabok. Pusztán én vagyok bennük, semmi tejszínhab, vagy mások igényei. Én és az én kis világom. És valamiért úgy érzem, nekem ezt kell tennem. Ezeket kell megalkotnom ahhoz, hogy (mint az a legújabb novellám tanulsága is) szárnyalhassak. 

Én hiszek a könyvek csodáiban. Hiszem, hogy mindenkinek az életében van egy, ami megérinti. 

Őszintén remélem, hogy eljön az idő, amikor az enyém lesz valamelyikőtök számára ilyen! 

Legyen meseszép napotok! 

N.W.A.